Tea with Adri

Életvezetés - Karrier - Egészség - Life coaching


A siker ezer arca
A siker ezer arca
Sikerreceptek 3 percben a kávéd mellé

Diplomamunkám során lehetőségem nyílt általam nagyon sokra tartott, szakmájukban igen kiemelkedő emberekkel interjút készíteni. A beszélgetések célja akkor az énmárka témakörének körbejárása volt, de nagyobb kincsre bukkantam, mint vártam. Olyan siker – recepteket kaptam ezektől az emberektől, amit…

Az utazás lelki és mentális hatásai
Az utazás lelki és mentális hatásai

Biztosan Te is olvastál jópár olyan cikket mostanában, ami arról szól, miért élményekre költsünk inkább, mint tárgyakra. Gondolkoztál már valaha azon, miért is imádunk annyira utazni? Kíváncsiságképpen egy kis kutatómunkát folytattam és összegyűjtöttem Nektek pár pszichológiai kutatáson alapuló…

Eb-gondolat
Eb-gondolat
Avagy mit tanulhatunk a kutyánk által önmagunkról?

Kurzusokra járunk és tanfolyamokra, könyveket olvasunk és más emberek okfejtéseit hallgatjuk már nagyon-nagyon régen, és várjuk, hogy a csoda velünk is megtörténjen. A nyugalmat, boldogságot kutatjuk pszichológiai kísérletekkel, mesterségesen előállított termékekkel igyekszünk boldogabbak lenni.…

Séta, mint meditáció
Séta, mint meditáció
Avagy úton önmagad felé

A párás füvön megcsillanó bágyadt napsugarakat néztem. Magával ragadott az élet egyszerű tökéletessége. Állandóság és folyamatos változás. Üresség és élet. A nap felé fordítottam arcomat és hálát adtam a pillanatért. A tökéletességért, aminek részese lehetek. Figyeltem a tüdőmet megtöltő tiszta és…

Ehhez nem vagyok elég!
Ehhez nem vagyok elég!
Avagy harc a démonjainkkal és az imposztor-szindrómával

„Miért akarna bárki is látni engem egy filmben? Nem tudom hogy kell színészkedni, nem is értem miért csinálom?!“ – gondolnád, hogy ezeket a gondolatokat a sok kritikus által minden idők egyik legkiemelkedőbb színésznőjének tartott Meryl Streep mondta? Érezted már hasonlóan magad? Érezted már…

Vigyázz, kész, rajt? – CÉL!
Vigyázz, kész, rajt? – CÉL!

Oprah Winfrey szerint az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok, bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni. Röviden összefoglalva ennyi lenne a recept: kitűzni egy célt, majd nem hagyni, hogy mások eltántoríthassanak annak elérésétől. Nemrég híres nők inspiratív gondolatait…

A sikeres nők 7+1 titka
A sikeres nők 7+1 titka

Valószínűleg Te is gondolkoztál már azon, vajon azok, akik nálad sikeresebbek hogy csinálják?! Biztosan valami olyan titok birtokában vannak, ami megszerzése szinte lehetetlen... Szeretnélek biztosítani, a titok nem elérhetetlen, sőt ha tovább olvasol, akár már ma tehetsz annak érdekében, hogy Te is…

Kiút az érzelmi evésből
Kiút az érzelmi evésből

Gyakran felmerül a foglakozásaim alatt, hogy a coahcing az élet milyen területein használható. A válaszom erre az, hogy mindenhol, ami a lelket és a szellemet érinti, de valójában maga a fizikai valónkra, a testünkre is hatással van. A gastro coaching egy új ága a life coachingnak, mely kifejezetten…

Hogyan éld meg a pillanatot?
Hogyan éld meg a pillanatot?

Megbeszélésről megbeszélésre szaladunk. Listák futnak a fejünkben mindarról, amit bele kellene még passzírozni a napunkba - vásárlás, házimunka, edzés, kutya, barátok, család. Este holtfáradtan a kanapéra dőlve már a másnapi teendőket gondoljuk át. Ismerős a helyzet?Állj meg egy pillanatra! Ma egy…

Tea with Adri

Berecz Adri vagyok, okleveles coach, NLP Mester és energiagyógyász. Ambíciózus, motivált nőknek nyújtok segítséget abban, hogy felülkerekedjenek a negatív gondolataikon, újra rátaláljanak a valódi énjükre és a legjobbat hozzák ki magukból. Küldetésem, hogy segítsek eljutni a „nem vagyok elég” állapotból a megingathatatlan magabiztosságig és, hogy Te is azt az életet éld, amit megálmondtál magadnak! További információkért látogass el a www.teawithadri.com -ra!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása