Tea with Adri

Életvezetés - Karrier - Egészség - Life coaching

A siker ezer arca
Sikerreceptek 3 percben a kávéd mellé

Diplomamunkám során lehetőségem nyílt általam nagyon sokra tartott, szakmájukban igen kiemelkedő emberekkel interjút készíteni. A beszélgetések célja akkor az énmárka témakörének körbejárása volt, de nagyobb kincsre bukkantam, mint vártam.

Olyan siker – recepteket kaptam ezektől az emberektől, amit úgy gondolom, meg kell osztanom a világgal.


how-to-be-succesful-9-qualities.jpg

A siker

 

A siker definíció szerint egy kedvező végeredmény; olyan helyzet, állapot vagy következmény, ami korábbi elvárásainknak tervünk elért céljaként megfelel, és arra tudatosan törekedtünk, szándékunk irányult rá.

Azonban a siker egy olyan tényező is, amit nem lehet általánosítani, így igazából egyetlen bevált recept sincs rá. Célom ezzel az interjú sorozattal megmutatni Nektek, mennyire különbözőek vagyunk és mennyi féleképpen juthatunk el a vágyott állapotig.

Szeretnék ezekkel a gondolatokkal bátorítani mindenkit, aki elveszettnek érzi magát, vagy nem olyan tökéletes az élete, mint egy-egy insta profil, hogy igenis van lehetősége mindenkinek nagy eredmények elérésére. Nem számít kor, nem, vallás, családi vagy tanulmányi háttér.. De ha nekem nem hiszitek, olvassátok el az összefoglalókat! :)

Íme az első interjú: 

 

Elekes Enikő -  A tiszta szándék vezéreljen!

 11872170_1489695494686495_3150994044334200229_o.jpg

Elekes Enikő neve az egészséges életmódot követőknek talán ismerősen cseng. Enikő nem csak személyi edzőként tevékenykedik, eltökélt szándéka segítséget nyújtani minden egészséges életmód iránt elhivatottaknak, akár a gastro (táplálkozási) coaching, akár a doterra eszenciái segítségével.  

Enikő nevét fémjelzi egy nemrég kiadott könyv is, az Edzés-és étkezési napló , mely szintén az egészséges életmód iránt érdeklődők segítsége lehet. 

Beszélgetésünk másfél órája olyan hamar elillant, hogy magam sem hittem az órámnak. Kellemes és nagyon érdekfeszítő beszélgetésben volt részem, melynek részleteit nagy örömmel osztom meg Veletek:

Enikő már az egyetemi évek előtt teljesen tisztában volt két dologgal: címlapon vagy könyvborítón fog szerepelni és olyan hivatást választ, melyen keresztül megéli a szabadságot mások segítésével.

Megszállottan érdekelte az egészség, szeretet és a fizikai kondíció hármasa, így már szinte kézenfekvő volt az egyetemi továbbtanulása a Szegedi Tudomány Egyezemen Egészségfejlesztő rekreációszervező szakon.

 Enikőt az egyetemi évei után az a gondolat kerítette hatalmába: „Hogyan tudom előre lendíteni az embereket az egészségük visszaállításában?”

Úgy gondolja: „a kulcs mások segítésében az önismeretben rejlik, ha én tisztában vagyok magammal, a képességeimmel és gyengeségeimmel hatékonyabban fogok tudni segíteni másoknak!

Az egyetem után megszállott önképző lettem, mindent elolvastam, folyamatosan képeztem magam. Emellett rengeteget dolgoztam, hajtott és lelkesített minden eredmény, amit a vendégeimmel elértünk. Még többet akartam. De ez csak egy ideig segített a karrieremben, a legnagyobb előrelépés számomra annak felismerésében volt, hogy én is csak ember vagyok, szükségem van nekem is pihenésre és feltöltődésre. Rengeteg munka, fizikai és mentális önképzés mellett elhanyagoltam a lelki oldalt, és ez hozott egy visszalépést az életemben. Amikor felismertem az énidő fontosságát, megértettem, hogy a mókuskerék csak boldogtalanságot ad és nem tudom a célomat beteljesíteni. Be kell vallanom, meg kellett tanulnom pihenni, feltöltődni.”

Enikőnek mára annyi vendége van, hogy válogatnia kell, kiket tud besűríteni napirendjébe. Ez annak is volt köszönhető, hogy felismerte saját határait.

A munka számára hivatás, őszintén, tiszta érdeklődéssel fordul minden ember felé, a vendégei a barátai is egyben, a közös edzések alkalmával nem csak fizikailag fejleszti az embereket, de igyekszik a lelkükben is változást előidézni.

Enikő szerint a siker záloga:

„Bármire képes vagy, bármit el tudsz érni, csak csináld! Ha alázatosan állsz a dolgokhoz, az eredmény nem fog váratni magára! De ne kösd feltételekhez az életet, ha akarod, menni fog, rengeteg út van, ne korlátozd magad feltételekkel!”

Szebb gondolatokat elképzelni se tudnék a mai napra. Bármire képes vagy, bízz magadban!

Ha további információkra lennél kíváncsi Enikővel kapcsolatban, keresd fel honlapját vagy a Facebook oldalát, vagy írj Nekem és továbbítom kérdésed! :)

Ez pedig itt a reklám helye: Ha érdekel az egészséges életmód, mindenképpen olvasd el az Edzés és Étkezési naplót!


46429148_2193896597599711_8276603043990994944_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teawithadri.blog.hu/api/trackback/id/tr715055074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tea with Adri

Berecz Adri vagyok, okleveles coach, NLP Mester és energiagyógyász. Ambíciózus, motivált nőknek nyújtok segítséget abban, hogy felülkerekedjenek a negatív gondolataikon, újra rátaláljanak a valódi énjükre és a legjobbat hozzák ki magukból. Küldetésem, hogy segítsek eljutni a „nem vagyok elég” állapotból a megingathatatlan magabiztosságig és, hogy Te is azt az életet éld, amit megálmondtál magadnak! További információkért látogass el a www.teawithadri.com -ra!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása