Személyes vallomás 5 percben
Az elmúlt időszakban eltűntem.
Nagyon sok dolgot vállaltam a nyakamba és eljutottam arra a pontra, hogy nem bírok mindent.
A kedvenc elfoglaltságaim teherré váltak, sőt, egyenesen rémálom lett sok minden. Brian Tracy tanításai szerint éltem az elmúlt években, mindent a maximumon pörgettem, mert mikor, ha nem most? Most akartam főmunka mellett saját vállalkozást, most akartam 5 nyelven megtanulni, mester diplomát tenni, feleség, háziasszony és két égetnivaló jack russell jó gazdája lenni, könyvet írni, privát coachingokat vinni, életben tartani a blogom, könyveket olvasni, a hobbiaimnak élni: olvasni, festeni, verseket írni, ja és persze megtanulni programozni.. Lehet kihagytam valamit…?
A felsorolást elolvasni is fárasztó, nem hogy benne lenni az ördögi körben.
Nem volt egy szabad pillanatom se, úgy éreztem, ha nem teszek minden áldott pillanatban valamit a jövőmért és magamért, az egy elfecsérelt perc.
És mindeközben elfelejtettem pihenni. Önmagam lenni. Túltoltam - boldogtalanná és stresszessé váltam. Gyakran munka után csak ültem az autómban és zokogtam, mert olyan fáradt voltam. Nem ismertem fel, hogy az egészet én generáltam.
De eljött az a pillanat, hogy feltettem magamnak a kérdést:
Mi a legfontosabb az életemben?
Rájöttem, hogy az időm.
Az idő, amit boldogsággal akarok megtölteni.
Az idő, amit a szerelmemmel töltök, az idő, amiben pihenek, feltöltődök és visszanyerem a kreativitásom és önmagam. Időre van szükségem, hogy újra őszintén nevethessek és ne a határidők és befejezetlen feladatok alatt omoljak össze.
Fontosak a célok, hiszen azok adnak irányt az életünknek. De a testi- lelki egészség még fontosabb, hiszen csak akkor érhetünk el célokat, ha megvan az egészségünk hozzá, hogy támogassa mindazt, amit el akarunk érni.
Megértettem végre. Én, az állandó maximalista, behúztam a kéziféket és azt mondtam “one step at a time” ami annyit tesz, nem vállalok mindent egyszerre be, sorrendet állítok fel és csak annyit teszek, amennyit elbírok.
A lépcső fokait is egyesével tesszük meg, így is felérünk a tetejére. Minek hát elégetni minden energiát út közben - és a végén a cél előtt kidőlni?!
Bevállaltam, hogy nem bírtam és hogy elég volt.
Nyertem.
Te bevállalnád? Szembe mersz nézni azzal, ha túlnő valami rajtad és már nem bírsz el vele?
Nem ismerlek, de mégis tudom, hogy igen!
Hiszen mindannyian sokkal erősebbek vagyunk, mint hisszük. Sokkal több erő és bátorság van bennünk, mint valaha is álmodtuk volna. Benned is, bennem is. �
Ne félj meghúzni a vonalat. Ne félj azt mondani, elég volt. Az élet alkalmazkodni és támogatni fog.
Soha ne maradj benne egy olyan helyzetben, ami nem tesz boldoggá, mert ebben a formában, csak ez az egy életünk van - ebből kell kihozni a legjobbat.
Nem pazarolhatod el az idődet olyan dolgokra, amik nem okoznak örömöt, amitől nem szárnyal a lelked.
Én megtanultam a leckét.
És Te?:)
Egy felemelő dal a témában: Jordin Sparks - One Step At A Time
https://www.youtube.com/watch?v=PIE5QtkxzvM
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.