Tea with Adri

Volt a szomszéd lány, a Julcsi. Nagyjából egyidősek lehettünk, de ő már akkor szép és okos is volt. Mondták rá, de persze, láttam is. Julcsi bezzeg jó iskolába járt, jó jegyeket kapott, nőiesebb volt, és ezért jobban is ment férjhez… Ha azt vesszük, érthető is, miért vagyok „kevesebb”, mint a Julcsi… Azt később tudtam meg, hogy nem lehetett gyereke, hogy a férje megcsalta, ő is viszonyt kezdett a főnökével, és amikor lebukott, simán kirúgták..

És meg is érkeztünk mai témánkhoz, ahhoz, hogy miért is káros az, ha mindig másokhoz hasonlítjuk önmagunkat.

Mindenkinek van az életében egy Julcsi. Aki jobb, akihez képest mi sehol nem vagyunk. A lelkünk pedig darabokra hullik az összehasonlítás súlya alatt..

Julcsival még könnyebb volt

Ma, ha felmész a Facebookra – bármely más közösségi oldallal tetszés szerint helyettesíthető – szinte csak tökéletes életeket látni. Mindenki mosolyog, lehetőleg tengerparton, nagyon menő buliban, designer lakásban. Csak tökéletesen beállított süteményeket eszik, hozzá méregdrága pezsgővel, amit majd a részletesen dokumentált futással dolgoz le. És akkor ott vannak még a cukibbnál cukibb kisebb és nagyobb gyerekek, kutyák, macskák, hörcsögök. Persze, szinte mind ezt csináljuk, valószínűleg az én oldalam is ilyen, mint a Tiéd is.

A média hazugsága

És mi mást tehetnénk? Elég belefutni egy reklámblokkba, ahol hiába van székrekedése az otthon is kosztümöt, tűsarkút viselő anyukának, képes 32 foggal mosolyogni, ahol a ránctalanítót 20 éves modellekkel adják el, ahol a zuhany alatt boldogan szappanozva szinte virágos mezőn sétálunk… Ugyan sem a közösségi oldalak, sem pedig a média sugallta képnek nem lehet megfelelni, mégis a legtöbbször önkéntelen ezekhez hasonlítjuk magunkat. Az eredmény pedig sajnos sokszor lehangoló. Magunkat ugyanis 100%-ban látjuk: ha éppen gyűrödten ébredünk (nem szaténkombinéban a nehéz napokon is), ha csak hazaesünk, és nem főzünk vacsorát (fortélyos, három fogásost), éppen igenis rákiabálunk a gyerekre (biztosan hiányzik a magnézium), és megiszunk egy pohár fröccsöt (igen, vizespohárból is lehet).

 A női lapok bal oldala gyönyörű - vagy inkább gyönyörűre photoshoppolt - lányok képeivel van tele és tanácsokkal, hogy legyél Te is ilyen álomnő, míg a jobb oldalon cikkek ezrei, hogyan légy természetes és fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Most akkor ki is legyek?

Bezzeg a Jolie

Leon Festinger amerikai szociálpszichológus írta le a társas összehasonlítás elméletét, amely azt vizsgálja, hogy az emberek hogyan értékelik a saját érzelmeiket a másokkal való kapcsolataik függvényében, és hogy a csoport hogyan gyakorol hatást az egyénre. Azért mérjük ugyanis másokhoz magunkat, hogy kapaszkodókat kapjunk, hogy megtaláljuk a helyünket a világban. Ez segíti az énkép és az önértékelés kialakulását, azonban könnyen negatív következménye is lehet. 

"Személyiségünk ott kezdődik, ahol az összehasonlítás véget ér"

– mondta Karl Lagerfeld, és tökéletesen igaza van. A másokkal való folyamatos összehasonlítgatás ugyanis nem korrekt. És nem csak önmagunkkal szemben nem az, hanem egész egyszerűen torz.

Nézzük miért:

• saját magunk legrosszabbját hasonlítjuk valaki más legjobbjához – tény, hogy takarítás közben sosem fogsz úgy kinézni, mint Angelina Jolie a vörös szőnyegen. De nem is kell!
• magunkat „teljesen” látjuk (mint erről korábban is szó volt) – hiába tűnik a Facebookon az új kolléganő tökéletesen boldognak, nem biztos, hogy mindig az, teljesen természetes, hogy mindenki a legjobb arcát mutatja. Otthon lehet, hogy nem mosolyog.
• mindenkinek megvannak a saját képességei – azt el kell fogadni, hogy lehet, valaki jobban főz, mint Te, viszont a sütijeid messze földön híresek. Szóval ne a két csirkepörköltet hasonlítsd össze. És hidd el, ha ő hasonlítja a tiédhez a piskótáját, ő sem érzi magát jól tőle.
• ebből következik, hogy kicsit ellopja az egyediségedet – hiszen pont az a lényeg, hogy nem egyformák vagyunk: máshol dolgozunk, máshoz értünk jobban, más színű a szemünk, más helyen élünk, stb.
• az állandó összehasonlítás csorbítja az önértékelést, sérül az énkép, csökken a motiváció – lásd az első pont: ebből a helyzetből egész egyszerűen nem lehet jól kijönni.
• végül pedig: kiváló táptalaj a panaszkodáshoz, az önsajnálathoz – bezzeg a Julcsinak simán van válasza mindenre, míg én csak hebegek, habogok… Soha nem fogok tudni úgy, csípőből mindenre válaszolni… Öncélú, ugye? És még időpocsékolás is!

Bezzeg Én!

A jó hír az, hogy ha teljesen nem is szüntethető meg (és nem is kell, hiszen természetes részünk), a túlzott és negatív irányú folytonos összehasonlítás ellen lehet tenni. Kicsit acélozd meg az akaratodat – és a lelkedet –, és határozd el magad.

Segíthet, ha:

• ismered önmagad és a saját értékeidet – főleg azokat, amikben igenis kiemelkedő vagy!
• ezeket folyamatosan szem előtt is tartod – tudatosan kezeled, ha például jó szervező vagy, jobb, mint mások…
• elismered a saját sikereidet – igen, ez legalább olyan fontos, mint a másoktól kapott elismerés!
• jó dolog a verseny, de nem jó, ha állandó. Nem élsportoló vagy, nem legyőzni kell a környezetedet. Ha már itt tartunk, akár közösen is lehetne tenni érte, mindenki azt, amiben a legjobb
• magadnak mutasd meg, mit tudsz, ne másoknak akard megmutatni azt, hogy felettük állsz. Na, pont őket nem érdekli – helyette ostorozhatod tovább magad
• tudatosan figyelj arra, hogy mindig csak a valóság egy részletét látod, sosem a teljes egészet. Mert lehet ugyan, hogy a szomszéd háza szebb és nagyobb, de „csak” ennyit látsz. Azt, hogyan szerezte, építette, miről, mikről kellett lemondania ezért, azt viszont csak ő tudja.

És a legfontosabb: ha már hasonlítod magadat valakihez, vagy a képességeidet másokéhoz, akkor próbáld az tudatosan pozitívan tenni, és csak azt és úgy hasonlítgass, hogy legyen „értelme”. Egyikünk sem Angelina Jolie ugyanis, tehetünk bármit, akkor sem leszünk azzá, így egy ilyen összehasonlításból jól nem jöhetünk ki…

A másokkal való összehasonlítás izgalmas és mély téma, mindnyájunkat érinti, és a nyomás egyre erősebb, szinte egyenesen arányos a teljesítmény-kényszerrel, amiben élünk.

Beszéljünk még róla? Keress meg! 

www.teawithadri.com

A képekért köszönet a Pixabay-nek.